Nem egyszer történt meg, hogy amikor kihangsúlyoztam, hogy a kereszténység legfontosabb ünnepe Húsvét, sokan értetlenkedve visszakérdeztek:
- Hát nem a Karácsony a fontosabb? Sokkal többen ünneplik, a téli díszek, a karácsonyfa manapság már a nem keresztényeknél is divat. Az ajándékozás nagy ünnepe lett a karácsony és a szeretet üzenetével minden ember tud azonosulni, hitétől függetlenül. Ezzel szemben a bonyolult húsvéti szertartások csak a papoknak és a beavatottaknak mondanak valamit, a kereszt egyenesen ijesztően hat az idegen számára.
Vajon miért tartja az Egyház a Húsvétot a legfontosabb ünnepnek és miért áll mégis sok ember szívéhez közelebb a Karácsony? Azt hiszem, a Karácsonynak a Húsvét adja meg a fényességét, amint a Hold is a Naptól kapja fényét. És amint könnyebb a Holdat megcsodálni, mint a Napba nézni, úgy a Karácsony is mintha érthetőbb üzenetet hordozna.A Karácsony és a Húsvét összhangban vannak. A középkori freskófestők és faragók ezt nagyon is tudták. Egy kis változtatással gyakran átértelmezték a betlehemi Kisded születését, megszűntetve annak idillikus hangulatát. A következő változtatásról van szó: ezeken a freskókon, domborműveken a Szűzanya nem a jászolba fekteti a Kisjézust, hanem egy sírverembe, kőkoporsóba. A pólya úgy hat, mintha gyolcsleplek lennének. Amikor először láttam ezt a fajta betlehemes képet megdöbbentem és elgondolkoztam. Hogy talál a komor sírverem az örömteli jelenetbe? Mit akar üzenni a művész?
Bizonyára előrevetíti Jézus földi életének a végét, de ugyanakkor az emberi élet végére is reflektál. Arra a tényre, hogy emberi létünk sebzett. Az emberi életet megsebezte a bűn és a halál. Ebből a sebből jön minden nyomorúságunk, minden bánatunk és bajunk. És ezt a sebet akarja Isten meggyógyítani.
Egy mosolygó kisgyermek láttán önkéntelenül mi is elmosolyodunk, mert remény, derű, ártatlanság és kedvesség tölti el lelkünket (kevés ember van, aki nem tud mosolyogni egy boldog kisgyermek láttán). Bárcsak mindig ilyen maradna, kedves, mosolygós és ártatlan, mondjuk. Nem szívesen gondolunk arra, hogy minden kisgyermek egyszer felnő, elfelejti a játékot, komoly lesz, megöregszik és meghal.
A középkori művész nem engedi, hogy elmerengjünk egy bájos karácsonyi kép láttán. Könyörtelenül eszünkbe juttatja, hogy mi emberek nem könyörültünk Azon, Aki eljött, hogy rajtunk megkönyörüljön:
„A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.” A betlehemi Kisded az emberré lett Isten. Ez az ember meg fog halni. Érted. Sőt, pont azért jött el, hogy veled sorsközösséget vállalva, életed legsötétebb pillanataiban is veled legyen. De nem csak veled együtt szomorkodik, hanem feltámadása által utat is mutat, kifelé a sötétből.
Csont Ede
