Hűség

"Mert ne felejtsd el: az ember ott kezdődik és ott a pakulár, ha jól fogja a botot és szépen furulyál."

(Kányádi Sándor)

Névnapi köszöntő

         Annyi Mária ünnep van – miért ünnepeljük még Mária nevenapját is? – kérdezhetnénk? Hiszen most ünnepeltük Mária születésnapját, pár napra rá újabb Mária-ünnep.

Azt tudjuk, hogy egy történelmi esemény áll az ünnep bevezetése mögött, éspedig Bécs fölmentése a török ostrom alól 1683. szept. 12. –én. Ennek emlékére tette XI Ince pápa Mária nevenapját egyetemes egyházi ünnepé. Három és fél évszázad távlatából viszont az esemény jelentősége elhalványodik, és vele együtt az ünneplése is feledésbe merül. Nem tudjuk mi már szívből átélni azt az örömet, amit a bécsiek éreztek, amikor városuk megmenekült. Jogos tehát a kérdés, hogy túl a történelmi eseményre való hivatkozáson – mennyiben szükséges a mai ünnep? Van-e a mai ünnepnek sajátos üzenete, és ha van, akkor mi lenne ez az üzenet?

A köszöntés

Gondoltam, ha már Mária neve áll a központban, hát arra figyelek, lássuk, hogyan szólítják meg Máriát a mai evangéliumban:

„Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták.” (Lk 1,26-27).

Máriának hívták. Na, ettől nem leszünk okosabbak, gondoltam. Ez úgy hangzik, mintha a buletin adatait olvasná fel valaki. Hogy hívnak, mikor születtél, hol laksz, szabadállapotú vagy-e, esetleg elvált vagy özvegy? Csak éppen a személyi kódot nem mondja az evangélista, mert olyan akkor nem volt. Lehet, hogy a hivatal eszerint ismeri az embereket, számok és adatok vagyunk egy rendszerben, de legyünk őszinték: ismer bennünket az, aki ezeket az adatokat tudja rólam? Tudja, mit gondolok, mit érzek, mire vágyódom, mi bánt és minek örvendek? Ki az, aki valóban ismer engemet?

Olvastam tehát tovább:

„Az angyal belépett hozzá és megszólította: "Ujjongj, kegyelemmel teljes! Az Úr van veled!” (Lk. 1,27-28)

Nem azt mondja: „Szervusz, Mária, hogy vagy? – hanem – Ujjongj, kegyelemmel teljes! Az Úr van veled!” Na, ez már igen. Szeretem az angyalokat. Szeretem az angyalokat, mert az angyalok Istentől jönnek, és örökké a lényegről beszélnek. Magyarán, nem beszélnek félre, ahogy mi szoktuk.

Nagy Szent Gergely pápa írja a következőket az angyalokról:

„Abban a szent országban, a mindenható Isten színelátása tökéletessé teszi a tudást. Ott tehát ki-ki nem azért kap saját nevet, mintha név nélkül nem lenne ismeretes a személye, hanem azért, mert amikor valamilyen szolgálat ellátására hozzánk jönnek, ennek a küldetésnek megfelelő nevet viselnek.”

Gábor arkangyal – ez annyit jelent lefordítva: Isten erejének legnagyobb hírnöke. Talál a név, hiszen Isten hatalmának legnagyobb jelét viszi hírül – Isten megtestesülését.

Hogy hívnak?

Gábor arkangyal nemcsak, hogy csodálatos nevet visel, hanem csodálatos nevet is ad:

„Ujjongj, kegyelemmel teljes, az Úr veled van.” Isten országában másképp működnek a dolgok.

Istennek fontos, hogyan szólít meg bennünket. Isten számára fontosak vagyunk, fontos a mi nevünk. Amikor az angyal hírül adja Keresztelő Szent János vagy az Úrjézus születését, egyúttal a születendő gyermek nevét is megmondja. János lesz a neve. Jézus lesz a neve. Nem azt mondta: Születik egy fiad, aztán nevezd el valahogyan és neveld fel, ha tudod. János lesz a neve. Jézus lesz a neve.

Valamikor a bűnbeesés előtt az ember is látta a felszínesség alatt a lényeget. Akkoriban még tudott neved adni, mert szemét és szívét nem homályosította el az érdek, a felszínesség, az önzés, a tudatlanság és a gőg.

A Teremtés könyve írja:

„Az Úristen megteremtette a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott.” (Ter. 2,19-20)

Az egész Szentírásban a legszebb mégis az, amikor az Atyaisten egyszülött Fiának nevet ad. Szent Pál apostol így ír Jézus Krisztusról a filippiekhez írt levelében:

„Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.” (Fil. 2,9-10)

A zsidókhoz írt levél pedig tovább magyarázza: Krisztus „… annyival kiválóbb, mint az angyalok, amennyivel különb nevet örökölt náluk. Vajon melyik angyalnak mondta valaha (a mennyei Atya): "A fiam vagy, ma szültelek?" Vagy: "Én atyja leszek, ő meg a fiam.” (Zsid. 1,4-5)

Ki vagy?

A következő történetet nemrég hallottam. Egy pap látta a hittanórán, hogy az egyik lány nagyon szomorú, magányos. Óra után az osztályból elsietett, de a pap utánament és egy csendes zugban találta meg sírdogálva. A lány csak nagy nehezen akarta bánatának okát elmondani, de végül feltárta: „Ma reggel apám azt mondta – gyűlöllek tégedet, semmire sem vagy jó, csak a bajomat gyűjtöd meg.”

Kedves Testvérek, minden embernek valamilyen formában ez a szívfájdalma: nincs, aki azt mondja neked, szeretlek tégedet. Nincs, aki azt mondja neki, értékelem munkádat, fontos vagy számomra. Nincs, aki elfogadna bennünket. És míg azon bánkódunk, hogy magányosak vagyunk, saját bánatunk eltakarja szemünk elől a másik szenvedő embert, akin pedig mi segíthetnénk.

Mennyivel másabb a mennyei Atya: „Szózat hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.“

A mennyei Atya nekünk is, minden egyes embernek nevet ad: Te vagy az én szeretett gyermekem, Isten gyermeke vagy. Isten örvend néked és részesévé tett örökkévaló tervének.

A Bölcsesség könyve nagyon szépen írja Istenről: „Szeretsz mindent, ami van, és semmit sem utálsz abból, amit alkottál. Ha gyűlöltél volna valamit, meg sem teremtetted volna. Hogy is maradhatna meg bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, ha te nem hívtad volna létre? De te kímélsz mindent, mert a tiéd, életnek barátja.“ (Bölcs. 11,24-26)

Mi hogyan szoktuk egymást szólítani? Gyermekünket, szüleinket, feleségünket vagy férjünket, testvérünket vagy szomszédunkat? Az emberek idővel olyanná válnak, amilyennek szólítják őket. Akire mindig rámondják, hogy kétbalkezes, idővel ő is elhiszi, és végül azzá is válik. Aki soha sem hallja, hogy fontos valaki számára, elmagányosodik. Aki nem érzi, hogy elfogadják, önmaga is értéktelennek kezdi látni életét.

Mária a kegyelemmel teljes. Nem azért, mintha Isten jobban szerette volna Máriát mint a többi embert, hiszen a mennyei Atya egyformán szereti gyermekeit. Mária készségesebben meg tudott nyílni Isten jóságának, mint a legtöbb ember. Ezért „kegyelemmel teljes”. Ezt fejtegeti a Lorétói Litánia, és sok szép címmel tiszteli a Szűzanyát.

Az asszony, aki eltelt Isten szeretetével. Amikor feltekintünk rá, ezt a szeretetet látjuk sugározni arcán. Aki pedig meghallotta Isten hangját, az ujjong, mert tudja, Isten vele van. Aki meghallotta Isten hangját, meghallja a sóhajtó vagy bánkódó embertársának hangját is. Ezért hozzuk szívünk gondolatait a Szűzanya lábaihoz. Mert ő meghallgat.

Csont Ede

Istenkeresés

1990-ben miután a kommunista egyházüldözés megszűnt, először szervezték meg Medjugorje-ben a fiatalok találkozóját (Mladifest). Azóta évente július 31. és augusztus 6. között tartják meg a rendezvényt, melyre az idén körülbelül 50.000 fiatal és több mint 500 pap gyűlt össze.

Hajlamosak vagyunk a csodákat a mesevilágba vagy a régmúlt időkbe száműzni. Olykor viszont életünk eseményei arra késztetnek, hogy ne térjünk ki a kérdés elől: Hiszek-e a csodákban? A kérdésre bizonyára nem lehet végleges választ adni, de ennél is fontosabb az őszinte keresés, mely csak az igazság szenvedélyes szeretetében lehetséges. Annak az igazságnak a szeretetében, mely a keresztény ember számára maga Jézus Krisztus: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.” (Jn 14,6)

Medjugorje

Medjugorje (horvátul: Međugorje – hegyek között) egy jelentéktelen horvát falú volt Jugoszláviában (ma Bosznia-Hercegovina államban). Nemzetközileg ismertté 1981 után vált, amikor hat gyermek azzal a hírrel érkezett haza, hogy a közeli hegyen (Podbrdo) megjelent nekik a Szűzanya. Ettől kezdve a gyermekek, de a helység élete is gyökeresen megváltozott. Egyre többen érkeztek Medjugorje-be. Némelyek kíváncsiságból, csodát látni, mások viszont attól az őszinte vágytól vezérelve, hogy Istenhez közelebb kerüljenek, lelkük és testük sebeire orvoslást nyerjenek.

A rendszerváltás óta évente megszervezik Medjugorje-ben a fiatalok találkozóját. A találkozó idei jelmondata: „Íme az Úr szolgáló leánya, legyen nékem a te szavad szerint” (Lk 1,38) A szervezők gondoskodtak arról, hogy a program bőséges és választékos legyen: ima, tanúságtételek, gyertyás körmenet, zene, tánc… A programok legtöbbje horvátul folyt, de ezeket a zarándokok, akik hatvan különböző országból érkeztek, szimultán fordításban 18 nyelven követhették.

A nap fő momentuma este volt: 18:00-tól rózsafüzért imádkoztunk, 19:00-től szentmise következett, majd szentségimádással zártuk a napot.

Hasonlóképpen a hétnek is voltak fő eseményei: augusztus 4-én a Cenacolo közösség a bibliai üdvtörténetet hozta színpadra és tette elmélkedés tárgyává.

A Cenacolo közösség a modern világ szegényeit akarja felkarolni: a kiábrándult, fáradt vagy drogos fiatalokat, akik kétségbeesésbe és céltalanságba süllyedtek. Ebből a háttérből megközelítve az előadás nem csak a bibliai üdvtörténetről szólt, hanem a szereplők egyéni üdvtörténetéről is. Hiszen a gyönyörű koreográfiát, a díszleteket, a tehetséges színjátszást olyan fiatalok alkották, akik saját tanúságtételük szerint, pár évvel korábban céltalanul tengődtek az utcákon.

Maradandó élmény volt a záró szentmise a Križevac hegyen. Éjjel mentünk ki a hegyre, keresztutat végezve. Sok ezer zarándokkal közösen a sziklák között megbújva vártuk meg a hajnali öt órát, a szentmise kezdetét és a Napfelkeltét. Augusztus 6.-a volt, Urunk színeváltozásának ünnepe. Valahogy így váltakozik a mi életünkben is a világosság és a sötétség, de Isten mindig velünk marad:

„Ha azt mondanám: Borítson el a sötétség, és az éj úgy vegyen körül, mint máskor a fény: 

Neked maga a sötétség sem homályos, s az éj világos Neked, mint a nappal.”  (139. Zsolt.)

A csodák

Medjugorje-ben többféle csodáról is beszámolnak az emberek. Első helyen említik a jelenéseket, de beszélnek nap-csodákról, gyógyulásokról, fényjelekről, megtérésekről és még sok más csodás jelenségről.

Erdélyi zarándokcsoportunk körében sokat beszéltünk arról, hogy egyáltalán mit is érthetünk „csoda” alatt. Nagyon hálás vagyok ezekért a beszélgetésekért, mert mindig könnyebb Istent közösen keresni, mint egyedül. Ezekből a közösen felismert gondolatokból szeretnék egy párat megosztani:

A csoda soha sem lehet öncélú. Isten soha sem tesz csodát a csoda kedvéért, hanem csak az emberek üdvössége érdekében. A csoda örökké az emberért van, Isten dicsőségére.

A csoda soha sem kötelez. Örökké megvan a lehetőségünk, hogy a csodát elfogadjuk, vagy elutasítsuk. Ha a csoda nyilvánvaló lenne, akkor nem lehetne kitérni elfogadása elől. Ez esetben mindenki hinne Istenben, csakhogy ez a hit nem szeretetből fakadna.

A csodák beilleszkednek a természet rendjébe. Istennek nem kell a természet törvényeit felülírnia, hogy csodát tegyen. A világot Isten olyan módon teremtette, hogy az emberek „(…) keressék az Istent, hogy szinte kitapogassák és megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk…” (ApCsel 17,27-28) Talán nem kellene annyira természetesnek vennünk, hogy egy csodálatos világban élünk és akkor többet felfedeznénk Istenből a világban.

Kételyek

A jugoszláv püspöki konferencia 1991-ben nyilatkozatot adott ki: az eddigi vizsgálatok alapján nem állítható, hogy természetfeletti jelenések és kinyilatkoztatások történtek volna Medjugorje-ben. Mivel azonban a világ minden tájáról sokan érkeznek Medjugorje-be, elsősorban a megyéspüspök feladata, hogy gondoskodjon a hívek lelki szükségleteiről. Ezt a véleményt osztja a jelenlegi helyi megyéspüspök, Msgr. Ratko Perić is. A medjugorje-i jelenségekhez közel álló ferences testvérek közül ugyanis egyesek megtagadták a püspök iráni engedelmességet és más vétségeket is követtek el, az egyházszakadás veszélyét okozva az egyházmegyében. Ezek következtében a Szentszék egyházi büntetésbe részesítette a vétkeseket.

A Szűzanya soha sem buzdíthat szakadásra, ellenségeskedésre és engedetlenségre. Lehet hogy az engedelmesség és az Egyház iránti hűség kevésbé látványos, de mégis biztos út Isten felé.

A Szentatya 2010-ben egy nemzetközi bizottságot nevezett ki, hogy kivizsgálja a Medjugorje-ben történteket. Ennek a kivizsgálásnak az eredményére még várni kell.

A végleges döntésig csak állítólagos jelenésekről beszélhetünk. Hivatalos egyházmegyei zarándoklatokat nem szabad szervezni, csak magánzarándoklatokat, azzal a feltétellel, hogy ne vegyük kész ténynek a jelenések létét.

Számomra a csoda a mély gyónásokban, a tartalmas beszélgetésekben, az őszinte istenkeresésben mutatkozott meg. Nem tudom, hogy Isten hamis jelenéseket használ-e fel, hogy a közös imádság ereje által embereknek megadja a megtérés kegyelmét, vagy önző emberek használnak fel valós jelenéseket saját elképzelésük és érdekük érvényesítésére. Nehezen szokjuk meg, hogy a búza és a konkoly együtt van jelen a világban. Az viszont tudjuk, ahol „ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)

Csont Ede

 

Kiegészítő források:

http://www.medjugorje.hr/hu

http://www.cbismo.com

http://www.vatican.va

http://www.comunitacenacolo.it

http://www.catholic-hierarchy.org

Mária születésére - kissé késve

Mi általában utólag értékeljük a dolgokat. Utólag értjük meg az embereket és az eseményeket. Gyakran csak akkor, amikor már túl késő. Aki viszont Mária születésének örvend, az előre örvend, mert él benne a remény. Bár még nem látja, valahogy mégis már barátja neki a jövő. Tudja, hogy a jövő jó kezekben van. És ezért előre örvend.

"Megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény. Amit valaki lát, azt reméli? Ha tehát reméljük, amit nem látunk, várjuk állhatatosan." (Róm. 8,24-25)