Életünk során
egyaránt érnek bennünket kellemes és kellemetlen események. Mi ösztönösen
keressük a kellemes élményeket, mindazt, ami örömforrás lehet számunkra, és
igyekszünk elkerülni mindazt, ami kellemetlenséget, fájdalmat és végső soron
szomorúságot okozhat.
A lelki ember
viszont életének minden történését egy magasabb szempont szerint ítéli meg: azt
vizsgálja, hogy a mindennapok eseményei milyen hatással vannak az Istennel való
kapcsolatára.
Loyolai Szent
Ignác úgy fogalmaz, hogy mindig azt kell választanunk, és arra kell
törekednünk, ami inkább elvezet bennünket célunkhoz, éspedig hogy Istent egyre
inkább megismerjük és megszeressük és így mi magunk is elteljünk szeretettel.
Ami velem
történik, az eltávolíthat Istentől, vagy közelebb vihet hozzá. Ebből a szempontból vizsgálva az válik
hasznunkra, ami Isten felé vezet. És egyáltalán nem vehetjük készpénznek, hogy
csak a kellemes érzések vezetnek Isten felé. Olykor pont a szenvedés, vagy a
próbatétel nyitja fel szemünket az igazságra és tesz készségessé az Istennel
való találkozásra. A test elkényeztetése, túlzott dédelgetése pedig a lélek
eltompulásához vezet. Ezért beszélnek a
lelki írók egyrészt üdvös szomorúságról, másrészt pedig bűnös élvezetről.
Üdvös
szomorúság, amikor a bűneink fölött bánkódunk. Például, amikor valakivel
összevesztünk és az a tudat, hogy valaki haragszik ránk, hogy valakit
hevességünkben megbántottunk, nem hagy nyugodni, hanem arra késztet, hogy
mielőbb keressük a kiengesztelődést.
Másrészt nem minden,
ami örömet szerez, válik az ember hasznára. Az elkényeztetett gyermek pont
azáltal torzult el lelkében, hogy teste mindent megkapott, amire vágyakozott. A
jó szülő nagyon is tudja, hogy gyermekének nem tesz azzal jót, ha minden
vágyát, sőt minden hóbortját kielégíti. Hasonlóképpen cselekszik velünk mennyei Atyánk is. Hisszük ugyanis,
hogy Isten a könnyelmű kéréseinket nem hallgatja meg. Isten azokat a
kéréseinket teljesíti, amelyek az üdvösségünk szempontjából a javunkra válnak.
Sőt ennél
többet is mondhatunk: Szent Pál apostollal együtt hirdetjük, „hogy akik Istent szeretik, azoknak minden
javukra válik” (Róm 8,28).
A bűnös
embernek minden a kárára válik, kellemes, és kellemetlen esemény egyaránt. Az
igaz embernek minden a javára válik, kellemes és kellemetlen esemény egyaránt. Erre
utal az adventi szent idő első vasárnapjának evangéliuma (Mt 24,37-44): „mint Noé napjai, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is.” Ugyanaz
az esemény a jóknak a javát, a rosszaknak a pusztulását idézi elő. Nem Isten
ítélkezik, hanem mi magunkban hordjuk saját ítéletünket. A jó embernek a jóságos
Istennel való találkozása a megkönnyebbülés, az öröm és a hála percei lesznek.
De milyen lehet a gonosz találkozása a jóságos Istennel? A gonoszt a Jóságos
színe előtt nem öröm tölti el, hanem szégyen, düh, méreg és féktelen indulat,
mert felfedve látja saját tetteit. Így kell értenünk Noé történetét. Amikor ugyanis Noé idejében a vízözön által sokan
meghaltak, Noé és családja számára pont a víz hozott menekülést. A történet
előképként íródott meg számunkra, hiszen Szent Péter apostol első levelében a
következőket olvassuk:
„Noé idejében Isten türelmesen várt, amíg a
bárka elkészült, amelyben csak néhányan, mindössze nyolcan menekültek meg, épp
a víz által. Az előképnek megfelelően most titeket is ugyanígy megment a
keresztség, hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés
Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása
által, aki azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek uralma alá
kerültek, fölment a mennybe, és Isten jobbján foglalt helyet.” (1 Pt 3,20-22)
"Legyetek tehát ti is készen!" "Legyetek éberek!" (Mt 24,42) Számomra ez azt jelenti, hogy összpontosítsam
figyelmemet. Ne legyek felületes és szétszórt. Tudjak csendet teremteni
magamban és magam körül. Embertársamat ne elhallgattassam, hanem meghallgassam.
Ha meghallgatom őt, újat fog mondani, soha nem hallott titkokat fog feltárni.
És figyelmesen hallgassak saját szívemnek rezdüléseire. Mert szívemen keresztül
Isten szól hozzám. Ha meghallgatom, újat
fog mondani. Soha nem hallott titkokat. Talán még ma.
Csont Ede
