Kedvenc karácsonyi képem

„Isten ugyanis halhatatlanságra teremtette az embert, és saját lényének képmásává tette. A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.

Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak.”

(Bölcs. 2, 23-3,3)

Krisztus születése nem szüntette meg a rosszat. Sőt a gonosz látszólag egyre jobban körülzárja a világot. Gyilkos öleléséve ellehetetleníti, megfojtja, nevetségessé teszi a Jót. De csak látszólag. Ha ugyanis figyelmesen megnézzük a középkori mester által rajzolt iniciálét, észrevesszük, hogy Jézus születése és a sárkány két külön világba tartoznak. Abban az igyekezetében, hogy a világot behálózza és uralma alá hajtsa, a sátán nem vette észre, hogy egyszerűen kívül rekedt. A külső világnak nincs hatalma a belső fölött. 

Bizakodás tölt el, amikor látom, hogy belépve Krisztus világába, a rossznak többé nincs hatalma fölöttünk és Krisztuson keresztül egy csodálatos út nyílik meg, mely a hegyek felé vezet:

„Tekintetem a hegyek felé emelem,

Honnét is jöhet segítségem?

Segítséget csak az Úrtól kaphatok,

Aki az eget és a földet teremtette.”

(120.  Zsolt.)

Adventre

Életünk során egyaránt érnek bennünket kellemes és kellemetlen események. Mi ösztönösen keressük a kellemes élményeket, mindazt, ami örömforrás lehet számunkra, és igyekszünk elkerülni mindazt, ami kellemetlenséget, fájdalmat és végső soron szomorúságot okozhat.

A lelki ember viszont életének minden történését egy magasabb szempont szerint ítéli meg: azt vizsgálja, hogy a mindennapok eseményei milyen hatással vannak az Istennel való kapcsolatára.

Loyolai Szent Ignác úgy fogalmaz, hogy mindig azt kell választanunk, és arra kell törekednünk, ami inkább elvezet bennünket célunkhoz, éspedig hogy Istent egyre inkább megismerjük és megszeressük és így mi magunk is elteljünk szeretettel.

Ami velem történik, az eltávolíthat Istentől, vagy közelebb vihet hozzá.  Ebből a szempontból vizsgálva az válik hasznunkra, ami Isten felé vezet. És egyáltalán nem vehetjük készpénznek, hogy csak a kellemes érzések vezetnek Isten felé. Olykor pont a szenvedés, vagy a próbatétel nyitja fel szemünket az igazságra és tesz készségessé az Istennel való találkozásra. A test elkényeztetése, túlzott dédelgetése pedig a lélek eltompulásához vezet.  Ezért beszélnek a lelki írók egyrészt üdvös szomorúságról, másrészt pedig bűnös élvezetről.

Üdvös szomorúság, amikor a bűneink fölött bánkódunk. Például, amikor valakivel összevesztünk és az a tudat, hogy valaki haragszik ránk, hogy valakit hevességünkben megbántottunk, nem hagy nyugodni, hanem arra késztet, hogy mielőbb keressük a kiengesztelődést.

Másrészt nem minden, ami örömet szerez, válik az ember hasznára. Az elkényeztetett gyermek pont azáltal torzult el lelkében, hogy teste mindent megkapott, amire vágyakozott. A jó szülő nagyon is tudja, hogy gyermekének nem tesz azzal jót, ha minden vágyát, sőt minden hóbortját kielégíti. Hasonlóképpen cselekszik velünk mennyei Atyánk is. Hisszük ugyanis, hogy Isten a könnyelmű kéréseinket nem hallgatja meg. Isten azokat a kéréseinket teljesíti, amelyek az üdvösségünk szempontjából a javunkra válnak.

Sőt ennél többet is mondhatunk: Szent Pál apostollal együtt hirdetjük, „hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik” (Róm 8,28).

A bűnös embernek minden a kárára válik, kellemes, és kellemetlen esemény egyaránt. Az igaz embernek minden a javára válik, kellemes és kellemetlen esemény egyaránt. Erre utal az adventi szent idő első vasárnapjának evangéliuma  (Mt 24,37-44): „mint Noé napjai, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is.” Ugyanaz az esemény a jóknak a javát, a rosszaknak a pusztulását idézi elő. Nem Isten ítélkezik, hanem mi magunkban hordjuk saját ítéletünket. A jó embernek a jóságos Istennel való találkozása a megkönnyebbülés, az öröm és a hála percei lesznek. De milyen lehet a gonosz találkozása a jóságos Istennel? A gonoszt a Jóságos színe előtt nem öröm tölti el, hanem szégyen, düh, méreg és féktelen indulat, mert felfedve látja saját tetteit. Így kell értenünk Noé történetét. Amikor ugyanis Noé idejében a vízözön által sokan meghaltak, Noé és családja számára pont a víz hozott menekülést. A történet előképként íródott meg számunkra, hiszen Szent Péter apostol első levelében a következőket olvassuk:

„Noé idejében Isten türelmesen várt, amíg a bárka elkészült, amelyben csak néhányan, mindössze nyolcan menekültek meg, épp a víz által. Az előképnek megfelelően most titeket is ugyanígy megment a keresztség, hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által, aki azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és Isten jobbján foglalt helyet.” (1 Pt 3,20-22)

 "Legyetek tehát ti is készen!" "Legyetek éberek!" (Mt 24,42) Számomra ez azt jelenti, hogy összpontosítsam figyelmemet. Ne legyek felületes és szétszórt. Tudjak csendet teremteni magamban és magam körül. Embertársamat ne elhallgattassam, hanem meghallgassam. Ha meghallgatom őt, újat fog mondani, soha nem hallott titkokat fog feltárni. És figyelmesen hallgassak saját szívemnek rezdüléseire. Mert szívemen keresztül Isten szól hozzám.  Ha meghallgatom, újat fog mondani. Soha nem hallott titkokat. Talán még ma.

Csont Ede

Kisboldogasszony - születésnapra

A lorettói litánia egyik fohásza: „Hajnali szép csillag, könyörögj érettünk!”

Mária születése olyan az emberiség számára, mint a pirkadat: még nincs világosság, de már fogytán a sötétség. Még nem látjuk a napfelkeltét, de a hajnalcsillag már jelzi érkezését.

Mária születésének kegyelmi pillanatából szeretnék most veletek együtt visszatekinteni a múltba és előretekinteni a jövőbe.

Jézus Krisztus, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblája. 2Ábrahám nemzette Izsákot, Izsák nemzette Jákobot, Jákob nemzette Júdát és testvéreit. 3Júdának született Perec és Szerach, Támártól. Perec nemzette Hecromot, Hecrom nemzette Aramot. 4Aram nemzette Aminadabot, Aminadab nemzette Nachsont, Nachson nemzette Salmont. 5Salmonnak született Boász, Ráchábtól. Boásznak született Jobed, Ruttól. Jobed nemzette Izájt, 6Izáj nemzette Dávid királyt. Dávidnak született Salamon, Urija feleségétől. 7Salamon nemzette Rechabeámot, Rechabeám nemzette Abiját, Abija nemzette Azát. 8Aza nemzette Jozafátot, Jozafát nemzette Jorámot, Jorám nemzette Uziját. 9Uzija nemzette Jotámot, Jotám nemzette Acházt, Acház nemzette Hiszkiját. 10Hiszkija nemzette Manasszét, Manassze nemzette Amont, Amon nemzette Joziját. 11Jozija nemzette Jechonját és testvéreit - a Babilonba való elhurcoláskor. 12A Babilonba hurcolás után: Jechonja nemzette Sealtielt, Sealtiel nemzette Zerubbábelt. 13Zerubbábel nemzette Abihudot, Abihud nemzette Eljakimot. Eljakim nemzette Acort. 14Acor nemzette Cádokot, Cádok nemzette Achimot, Achim nemzette Eliudot. 15Eliud nemzette Eleazárt, Eleazár nemzette Mattant, Mattan nemzette Jákobot. 16Jákob nemzette Józsefet, Máriának a férjét, aki a Krisztusnak nevezett Jézust szülte. 17Így a nemzedékek száma: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a Babilonba való elhurcolásig tizennégy nemzedék, és a Babilonba való elhurcolástól Krisztusig tizennégy nemzedék.

I. Visszatekinteni a múltba. Mit mesél az Úr Jézus családfája?  Honnan jött a Szűzanya?

1. Isten hív: hívta Ábrahámot, Dávidot, a Szűzanyát és tégedet is hív.

2. Isten előre tekint. Nem a múltban vájkál. Mindegyikünknek az egyéni, családi és nemzeti történelmében ott vannak a múlt fájdalmai és be nem gyógyult sebei.  De bármilyen fájdalmas a múlt, Istennél van újrakezdés.

3. Isten bízik az emberben. Lehet, hogy nem bízol Istenben, nem bízol embertársadban és nem bízol önmagadban sem. De Isten beléd vetett bizalma neked is visszaadhatja az önbizalmat.

18Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. 19Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. 20Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! 21Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” 22Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: 23Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. 24József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét, 25de nem ismerte meg, míg világra nem hozta fiát, akinek a Jézus nevet adta.

II. Előretekinteni a jövőbe. Hogyan teljesedik ki a Szűzanya élete?

1. Késedelem nélkül magáévá teszi Isten akaratát. A körülményeket, a „miért”-et Istenre bízza.

2. Tettekre váltja azt, ami Isten igéjéből rá vonatkozik.

3. Azáltal válik egyre inkább Fia édesanyjává, hogy egyre inkább átengedi Őt Istennek. Az igazi szeretet szabadon hagy.

Csont Ede

Isten arca

A hét első napján Péter és János kimentek a sírhoz és mindent úgy találtak, amint azt az asszonyok elmondták. János evangéliuma részletesen leírja, hogyan találták meg az apostolok az üres sírban a gyolcslepleket: „Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt.”

A gyolcsleplet, amelybe Jézus testét takarták, a keresztény hagyomány a torinói lepellel azonosítja. Viszontagságos és kalandos története van ennek a lepelnek és titkait csak apránként tárja fel a tudósok és szakemberek vizsgálódásai nyomán.

 Az egyik nagy meglepetést a lepel 1898-ban okozta, amikor először lefényképezték. Kiderült, hogy Krisztus arca sokkal jobban kivehető a fénykép negatív másolatán, mint az eredeti leplen.

Talán véletlen lenne? Amikor életünk eseményeiben nem látjuk kibontakozni Isten arcát, vajon nem kellene átértékelnünk mi is önmagunkról alkotott képünket? Istentől jót várunk és Őt a fényben, életünk örömteli eseményeiben szeretnénk megtalálni. És mégis Istenképünk homályos marad… A szenvedésnek, a gyötrelemnek a hátterében vajon nem tisztábban vehető ki Isten szeretetének a vonalvezetése?

Csont Ede

Egy lemondás margójára

Figyelve az elmúlt hetek eseményeit, két gondolat fogalmazódott meg bennem: A pápa szabadon döntött. Felelősségének teljes tudatában, az Egyház javát (és nem a sajátját) szem előtt tartva, Isten akaratát keresve és lelkiismeretére hallgatva úgy döntött, hogy gyengülő egészségére való tekintettel február 28.-án visszavonul az aktív péteri szolgálatból. A másik gondolat: Ha a pápa közvetlen munkatársai nagyobb odaadással és szorosabb összetartással álltak volna a Pápa szolgálatára, ha az Egyház buzgóbban imádkozott volna a Szentatyáért, a mai pillanat talán még várathatott volna magára. A terhet több ideig tudjuk vinni, ha van, aki segítsen hordozásában. Legalábbis részben siettethette a pápa döntését az érzés, hogy az Egyház terhét egyedül kell hordoznia. A pápa február 11-én arról beszélt, hogy az utóbbi időben fizikai és szellemi ereje egyaránt megfogyatkozott. A szellemi erő gyengülésében mekkora szerep tudható be az elmúlt év súlyos botrányainak?

Ez utóbbi kérdésben ott lappang az aggodalom, melyet egyesek nyíltan megfogalmaznak abban a feltételezésben, hogy a pápát lemondatták. Hogy Benedek pápa minden jóakarata ellenére alulmaradt a sötét erőkkel folytatott küzdelemben. Hogy összeesküvés áldozata lett. Hogy a pápa lemondatásával oda az utolsó erkölcsi mérce, amely irányt vesztett világunkban rá tudott mutatni a helyes útra.

Nem tudjuk a választ ezekre a kérdésekre és aggodalmakra. Azonban egy pár következtetést mégis levonhatunk. Tény, hogy a világban elkeseredett harc folyik a vagyonért, a hatalomért és a rangért. Egy olyan harc, amely céljából fakadóan visszarántja az állati szintre mindazokat az embereket, akik e harcban részt vesznek. Senki sem harcolhat becsületes eszközökkel vagyonért, hatalomért és rangért. Aki esetleg kételkedne e fenti kijelentés helyességében, olvassa el Jézus megkísértésének a történetét és a nyolc boldogságot.

Az Egyház rendelkezik vagyonnal, hatalommal és rangokkal. Lesznek tehát olyanok, akik elárulva az evangéliumot, az Egyház fiainak nevezik magukat, hogy megkaparintsák az Egyház vagyonát, hatalmát és rangjait. „Ahol a hulla van - odagyűlnek a keselyűk.” (Lk 17,37)

Félünk, hogy a pápa talán alulmaradt a küzdelemben? Nem. A pápa győzött. Nincs nagyobb pofoncsapás azok számára, akik versengenek a pénzért, a befolyásért, a hírnévért, annál, ha valaki, aki ezeket birtokolja, önként lemond róluk. Egy dolgot nem adott oda a pápa: „Nem hagyom el a keresztet” mondta az utolsó audiencián. A Pápa szent Péter utódja. Számára a példakép Péter apostol és mindkettőjük példaképe Krisztus. Péter apostol vállalta a kereszthalált, a Mester példáját követve. Benedek pápa sem tagadja meg a saját keresztjét.

Előtte már végigjárta az utat a Mester, aki nem szállt szembe a jeruzsálemi főpapsággal a főpapságért, nem bizonygatta igazát Pilátus előtt, hanem látszólag alulmaradva a küzdelemben elszenvedte a kereszthalált és a kereszthalálon át elnyerte a győzelem koszorúját.

Ez a Krisztus mondta Péternek: „Te Péter vagy, és erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16, 18). A péteri szolgálathoz hozzátartozik a kereszt vállalása.

Csont Ede

Karácsonyi gondolat

"Falra hányt borsó azt kérni az emberektől, hogy nemes lelkűen szeressenek, amikor olyan Istennel ismertetik meg őket, aki munkafelügyelőhöz hasonlatos: szeretete feltételekhez kötött, könnyen megsértődik, sok mindent követel, és örök gyötrelemmel fenyegetőzik, ha nem "hisznek" neki." (Richard Rohr)

Kívánom, hogy találkozásunk a megtestesült Istenfiával felébressze szívünkben a vágyat, hogy embertársainkat nemeslelkűen szeressük.

Csont Ede

Fűszál kő alatt

Választás előtt

Nemrégiben olvastam egy jószívű moldvai üzletember esetét. Ennek az üzletembernek valahogy tudomására jutott, hogy már évek óta tele van a hidegház olyan elhunytakkal, akiknek a temetéséről senki sem gondoskodott. Vagy nem volt a hozzátartozóknak pénzük, vagy nem is volt hozzátartozójuk. Gondolt egy szépet és nagyot ez az üzletember és felebaráti szeretetből kifizette a hidegházban felejtett elhunytak temetési költségeit. Cselekedetét a tiszta érdektelen felebaráti szeretet motiválta. Az emberek meghatódva értesültek erről az önzetlen gesztusról és felsóhajtottak: végre egy igaz ember. Végre valaki, aki ebben a korrupt világban érdektelenül is tud jót tenni.

Két héttel később egy újabb hírre figyelek fel: A moldvai üzletember valószínűleg maga is meghatódott saját önzetlenségétől. Talán könnyeket is hullatott, amint visszagondolt nemes cselekedetére. Ismét gondolt egy szépet és nagyot és beiratkozott a parlamenti választásokra, mint képviselőjelölt. Abban a városban jelöltette magát, ahol az emlékezetes temetés lezajlott. Bizonyára akad egy-két ember Moldva fővárosában, aki visszaemlékezik nemes cselekedetére és december kilencedikén majd rászavaz.[1]

Pár héttel később egy újabb újsághír kelti fel érdeklődésemet: az újságíró felidézi egy németországi római-katolikus püspökkel folytatott beszélgetését. A püspök egy kérdést tett fel: Hogyan lehet az, hogy Románia lakossága elsöprő arányban vallja magát krisztushívőnek és hogyan lehet, hogy ugyanakkor ugyanilyen elsöprő arányban Románia lakossága megvesztegethető, korrupt? A kérdés jó évtizede ott lebeg a fejünk fölött. A cikkező újságíró megjegyzi, hogy láthatólag egy kritikus ponthoz érkeztünk. Most annak az árát kell megfizetnünk, hogy megfeledkeztünk a lelki értékeink gyakorlatba ültetéséről. Igazhitűeknek tartjuk magunkat, miközben mindennapjaink során gyakran folyamodunk kevésbé ortodox viselkedésmintákhoz.[2]

Magyarán: szavainknak hiányzik az aranyfedezéke. A pénz elértéktelenedik, ha nincs fedezéke aranyban, vagy ha a pénzkiadó nem garantálja annak értékét. Éppen így szavaink elvesztik súlyukat, ha nem áll mögöttük tetteink aranyfedezéke. Zárójelben megjegyzendő, hogy minden válságnak ez az oka. Gazdasági, erkölcsi és hitbeli válságnak egyaránt. Hogy az adott szónak nincs hitele. Akkor sem, ha mondják, akkor sem, ha leírják.

Óvakodjatok az írástudóktól

Kerülni kell azokat az embereket, akik egyet mondanak és mást tesznek. Nem én mondom, hanem az Úr Jézus: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógákban és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”

Óvakodjatok azoktól, akik a ruha, a cím és a rang mögé bújva követelnek maguknak tiszteletet. Márton Áron püspök úr a börtönben papi ruhájától megfosztva is megőrizte papi méltóságát. De ha minket megfosztanak az egyenruhától, a palásttól, a reverendától, a címtől, a rangtól és az érdemrendtől, ami ezek után megmarad, vajon még mindig tiszteletreméltó?

Mindig voltak emberek, akik felismerték az Egyházban a kegyelem forrását és őszinte lelkesedéssel magukévá tették Isten ügyét. Ezek a szentek és a vértanúk. És mindig voltak a világon olyanok, akik felismerték Isten ügyében a lehetőséget, hogy önmaguk számára hasznot hajtsanak. Gondolok az írástudókra, akik ismerték Izrael 613 tiltó és előíró parancsát, de tudásukat arra használták, hogy a törvényt kiforgassák. Gondolok azokra az egyházi alkalmazottakra, akik nem hivatásszerűen végzik munkájukat. Akik az Egyházban nem látnak mást, mint egy munkaadót, amelyiket be lehet csapni, ki lehet szipolyozni, és amelyik ráadásul biztos és kényelmes munkahelyet kínál fel. Gondolok azokra a képmutatókra, akik ismerik a törvényeket – hiszen ők alkotják – de tudásuk csak arra jó, hogy az egyszerű embert kisemmizzék és maguk meggazdagodjanak. Akik megbújnak a paragrafusok mögé, hogy ne kelljen az élettel szembe nézniük. Mert a betű öl, a lélek azonban éltet.

A vértanúk és szentek Egyháza

Az elsők, a vértanúk és a szentek alkotják az igazi Egyházat, a láthatatlan Egyházat, mely az utolsó ítéletkor válik nyilvánvalóvá. Sokan ott lesznek, akikről nem is gondolná a világ, és sokan nem lesznek ott azok közül, akiket a világ most oda sorol. Az utóbbiak lehetnek akár a látható, intézményes Egyházban, akár azon kívül, de nem tartoznak ahhoz az igazi, láthatatlan Egyházhoz, amelyen kívül nincs üdvösség. Az elsők a pásztorok. Az utóbbiak a béresek és a farkasok.

Szent Ágoston mondja:

„Egyesek úgy vannak jelen Isten házában, hogy ők maguk alkotják ezt a házat, amelyről írva van, hogy sziklára épült, (vö. Mt 16,18), amelyet az Énekek éneke galambnak nevez, (vö. Én 6,9) és amely a szeplő és ránc nélküli jegyes (vö. Ef 5,27), bezárt kert és lepecsételt forrás, élő vízforrás, és gyümölcsökkel telt paradicsomkert. (Én 4, 12...). (…) A többiekről azonban olyan értelemben mondom, hogy az Egyházban vannak, hogy nem tartoznak sem a ház összetartó erejéhez, sem pedig a jó gyümölcsöt termő és békességszerető igazságosság közösségéhez (vö. 2 Kor 9,10), hanem úgy vannak jelen az Egyházban, mint pelyva a gabona között. (vö. Mt 3,12).”[3]

Szent Pál apostol pedig Timóteusnak azt írja:

„Törekedj rá, hogy az Isten színe előtt megbízható maradj, munkás, akinek nincs miért szégyenkeznie, s aki az igazság hirdetésében a helyes úton jár. A haszontalan üres szócsépléstől azonban óvakodjál. Ezek ugyanis inkább belesodornak az istentelenségben, s fecsegésük úgy terjed, mint a rákos daganat. (…) Az Úr ismeri övéit. Továbbá: Aki az Úr nevét hívja segítségül, szakítson a bűnös élettel. Egy nagy házban nemcsak arany-és ezüstedények vannak, hanem fa- és cserépedények is akadnak: azok megtisztelő, ezek alantas használatra. Aki tehát távol tartja magát az ilyen dolgoktól, az megtisztelő rendeltetésű edény lesz, gazdájának megszentelt, hasznos és minden jóra alkalmas eszköze.” (2 Tim 19-21) 

Különválasztják majd az utolsó napon                                                              

 A megkeresztelt, de hitét megtagadó ember éppen úgy a látható Egyházban van, mint ahogy a pelyva bekerülhet a csűrbe és a fa-és cserépedény a házba. Attól azonban, hogy a pelyva bekerül a csűrbe, nem válik a pelyva búzává, hanem különválasztják majd az utolsó napon. Attól, hogy a fa- és cserépedények bekerülnek a házba, nem válnak arany- és ezüsté, hanem különválasztják majd az utolsó napon.

Ha valaki erkölcstelen, kicsapongó, fösvény, bálványimádó, babonás, széthúzó, féltékeny, veszekedő, irigy, haragos, feszültséget szító, részeges, de katolikus keresztény, ne remélje, hogy elnyeri Isten országát.

„Legyetek meggyőződve, hogy semmiféle erkölcstelennek, tisztátalannak, kapzsinak, más szóval bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és az Isten országában. Senki ne vezessen félre benneteket üres beszéddel.” (Ef 5,5-6) Szent Ágoston hozzáfűzi: „Ne hízelegjünk egy keresztény katolikusnak sem, akit ezek a bűnök fogva tartanak, és ne merészeljünk annak okáért, hogy ő katolikus, neki bűntelenséget ígérni, amit a Szentírás nem ígér.[4]

Isten tudja, ki mennyit és milyen lélekkel dobott a perselybe. Istent nem lehet megtéveszteni. És Istent végső soron nem az érdekli, hogy ki mit tett, ki mennyit dobott a perselybe, hanem azt, hogy ki milyen lélekkel tette.

Csont Ede

---

[1] http://www.adevarul.ro/locale/iasi/Filantropul_de_la_Iasi_a_golit_morga_ca_s-ajunga-n_Parlament_0_796720620.html

[2] http://www.adevarul.ro/radu_preda/Cele_doua_majoritati_7_806989296.html

[3] Augustinus, De baptismo 7.51.99.

[4] Augustinus, De baptismo 4.19.26