Isten arca

A hét első napján Péter és János kimentek a sírhoz és mindent úgy találtak, amint azt az asszonyok elmondták. János evangéliuma részletesen leírja, hogyan találták meg az apostolok az üres sírban a gyolcslepleket: „Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt.”

A gyolcsleplet, amelybe Jézus testét takarták, a keresztény hagyomány a torinói lepellel azonosítja. Viszontagságos és kalandos története van ennek a lepelnek és titkait csak apránként tárja fel a tudósok és szakemberek vizsgálódásai nyomán.

 Az egyik nagy meglepetést a lepel 1898-ban okozta, amikor először lefényképezték. Kiderült, hogy Krisztus arca sokkal jobban kivehető a fénykép negatív másolatán, mint az eredeti leplen.

Talán véletlen lenne? Amikor életünk eseményeiben nem látjuk kibontakozni Isten arcát, vajon nem kellene átértékelnünk mi is önmagunkról alkotott képünket? Istentől jót várunk és Őt a fényben, életünk örömteli eseményeiben szeretnénk megtalálni. És mégis Istenképünk homályos marad… A szenvedésnek, a gyötrelemnek a hátterében vajon nem tisztábban vehető ki Isten szeretetének a vonalvezetése?

Csont Ede