Választás előtt
Nemrégiben olvastam egy jószívű moldvai üzletember esetét. Ennek az
üzletembernek valahogy tudomására jutott, hogy már évek óta tele van a hidegház
olyan elhunytakkal, akiknek a temetéséről senki sem gondoskodott. Vagy nem volt
a hozzátartozóknak pénzük, vagy nem is volt hozzátartozójuk. Gondolt egy szépet
és nagyot ez az üzletember és felebaráti szeretetből kifizette a hidegházban
felejtett elhunytak temetési költségeit. Cselekedetét a tiszta érdektelen
felebaráti szeretet motiválta. Az emberek meghatódva értesültek erről az
önzetlen gesztusról és felsóhajtottak: végre egy igaz ember. Végre valaki, aki ebben
a korrupt világban érdektelenül is tud jót tenni.
Két héttel később egy újabb hírre figyelek fel: A moldvai üzletember valószínűleg
maga is meghatódott saját önzetlenségétől. Talán könnyeket is hullatott, amint
visszagondolt nemes cselekedetére. Ismét gondolt egy szépet és nagyot és
beiratkozott a parlamenti választásokra, mint képviselőjelölt. Abban a városban
jelöltette magát, ahol az emlékezetes temetés lezajlott. Bizonyára akad egy-két
ember Moldva fővárosában, aki visszaemlékezik nemes cselekedetére és december
kilencedikén majd rászavaz.[1]
Pár héttel később egy újabb újsághír kelti fel érdeklődésemet: az újságíró
felidézi egy németországi római-katolikus püspökkel folytatott beszélgetését. A
püspök egy kérdést tett fel: Hogyan lehet az, hogy Románia lakossága elsöprő
arányban vallja magát krisztushívőnek és hogyan lehet, hogy ugyanakkor
ugyanilyen elsöprő arányban Románia lakossága megvesztegethető, korrupt? A
kérdés jó évtizede ott lebeg a fejünk fölött. A cikkező újságíró megjegyzi,
hogy láthatólag egy kritikus ponthoz érkeztünk. Most annak az árát kell
megfizetnünk, hogy megfeledkeztünk a lelki értékeink gyakorlatba ültetéséről.
Igazhitűeknek tartjuk magunkat, miközben mindennapjaink során gyakran
folyamodunk kevésbé ortodox viselkedésmintákhoz.[2]
Magyarán: szavainknak hiányzik az aranyfedezéke. A pénz elértéktelenedik,
ha nincs fedezéke aranyban, vagy ha a pénzkiadó nem garantálja annak értékét.
Éppen így szavaink elvesztik súlyukat, ha nem áll mögöttük tetteink
aranyfedezéke. Zárójelben megjegyzendő, hogy minden válságnak ez az oka.
Gazdasági, erkölcsi és hitbeli válságnak egyaránt. Hogy az adott szónak nincs
hitele. Akkor sem, ha mondják, akkor sem, ha leírják.
Óvakodjatok az írástudóktól
Kerülni kell azokat az embereket, akik egyet mondanak és mást tesznek. Nem
én mondom, hanem az Úr Jézus: „Óvakodjatok
az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános
tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógákban és a lakomákon a
főhelyeket. Felélik az özvegyek házát és közben színleg nagyokat imádkoznak.
Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
Óvakodjatok azoktól, akik a ruha, a cím és a rang mögé bújva követelnek
maguknak tiszteletet. Márton Áron püspök úr a börtönben papi ruhájától
megfosztva is megőrizte papi méltóságát. De ha minket megfosztanak az
egyenruhától, a palásttól, a reverendától, a címtől, a rangtól és az
érdemrendtől, ami ezek után megmarad, vajon még mindig tiszteletreméltó?
Mindig voltak emberek, akik felismerték az Egyházban a kegyelem forrását és
őszinte lelkesedéssel magukévá tették Isten ügyét. Ezek a szentek és a
vértanúk. És mindig voltak a világon olyanok, akik felismerték Isten ügyében a
lehetőséget, hogy önmaguk számára hasznot hajtsanak. Gondolok az írástudókra,
akik ismerték Izrael 613 tiltó és előíró parancsát, de tudásukat arra
használták, hogy a törvényt kiforgassák. Gondolok azokra az egyházi
alkalmazottakra, akik nem hivatásszerűen végzik munkájukat. Akik az Egyházban
nem látnak mást, mint egy munkaadót, amelyiket be lehet csapni, ki lehet szipolyozni,
és amelyik ráadásul biztos és kényelmes munkahelyet kínál fel. Gondolok azokra
a képmutatókra, akik ismerik a törvényeket – hiszen ők alkotják – de tudásuk
csak arra jó, hogy az egyszerű embert kisemmizzék és maguk meggazdagodjanak.
Akik megbújnak a paragrafusok mögé, hogy ne kelljen az élettel szembe nézniük.
Mert a betű öl, a lélek azonban éltet.
A vértanúk és szentek Egyháza
Az elsők, a vértanúk és a szentek alkotják az igazi Egyházat, a láthatatlan
Egyházat, mely az utolsó ítéletkor válik nyilvánvalóvá. Sokan ott lesznek,
akikről nem is gondolná a világ, és sokan nem lesznek ott azok közül, akiket a
világ most oda sorol. Az utóbbiak lehetnek akár a látható, intézményes
Egyházban, akár azon kívül, de nem tartoznak ahhoz az igazi, láthatatlan
Egyházhoz, amelyen kívül nincs üdvösség. Az elsők a pásztorok. Az utóbbiak a
béresek és a farkasok.
Szent Ágoston mondja:
„Egyesek úgy vannak
jelen Isten házában, hogy ők maguk alkotják ezt a házat, amelyről írva van,
hogy sziklára épült, (vö. Mt 16,18), amelyet az Énekek éneke galambnak nevez,
(vö. Én 6,9) és amely a szeplő és ránc nélküli jegyes (vö. Ef 5,27), bezárt
kert és lepecsételt forrás, élő vízforrás, és gyümölcsökkel telt
paradicsomkert. (Én 4, 12... ).
(…) A többiekről azonban olyan értelemben mondom, hogy az Egyházban vannak,
hogy nem tartoznak sem a ház összetartó erejéhez, sem pedig a jó gyümölcsöt
termő és békességszerető igazságosság közösségéhez (vö. 2 Kor 9,10), hanem úgy
vannak jelen az Egyházban, mint pelyva a gabona között. (vö. Mt 3,12).”[3]
Szent Pál apostol pedig Timóteusnak azt írja:
„Törekedj
rá, hogy az Isten színe előtt megbízható maradj, munkás, akinek nincs miért szégyenkeznie,
s aki az igazság hirdetésében a helyes úton jár. A haszontalan üres
szócsépléstől azonban óvakodjál. Ezek ugyanis inkább belesodornak az
istentelenségben, s fecsegésük úgy terjed, mint a rákos daganat. (…) Az Úr
ismeri övéit. Továbbá: Aki az Úr nevét hívja segítségül, szakítson a bűnös
élettel. Egy nagy házban nemcsak arany-és ezüstedények vannak, hanem fa- és
cserépedények is akadnak: azok megtisztelő, ezek alantas használatra. Aki tehát
távol tartja magát az ilyen dolgoktól, az megtisztelő rendeltetésű edény lesz,
gazdájának megszentelt, hasznos és minden jóra alkalmas eszköze.” (2 Tim 19-21)
Különválasztják majd az utolsó napon
Ha valaki erkölcstelen, kicsapongó, fösvény, bálványimádó, babonás,
széthúzó, féltékeny, veszekedő, irigy, haragos, feszültséget szító, részeges, de
katolikus keresztény, ne remélje, hogy elnyeri Isten országát.
„Legyetek meggyőződve, hogy
semmiféle erkölcstelennek, tisztátalannak, kapzsinak, más szóval
bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és az Isten országában. Senki ne
vezessen félre benneteket üres beszéddel.” (Ef
5,5-6) Szent Ágoston hozzáfűzi: „Ne
hízelegjünk egy keresztény katolikusnak sem, akit ezek a bűnök fogva tartanak, és
ne merészeljünk annak okáért, hogy ő katolikus, neki bűntelenséget ígérni, amit
a Szentírás nem ígér.[4]
Isten tudja, ki mennyit és milyen lélekkel dobott a perselybe. Istent nem
lehet megtéveszteni. És Istent végső soron nem az érdekli, hogy ki mit tett, ki
mennyit dobott a perselybe, hanem azt, hogy ki milyen lélekkel tette.
Csont Ede
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése