A túlsó parton

A görög monda szerint a túlvilágot a Sztüx választja el a mi világunktól és Kharon, a révész szállítja át a lelkeket egy pénzérme fejében a túlsó partra. A túlsó partra csak úgy lehet átjutni, ha először is elválunk az innenső parttól. Ősrégi félelem lappang ebben a képben: ha egyszer elszakadtam a szilárd talajtól, az innenső parttól, mi a garancia, hogy átjutok a szemközti oldalra? Mi a garancia, hogy nem pusztulok a habok között, hogy a lábam valaha szilárd talajt ér?

Kharon a révész sem ingyen vitte át a lelkeket a túlsó partra. Értünk sokkal többet fizettek, mint egy pénzérmét:

„Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból,¹⁹ hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak a drága vére árán.” (1 Pét. 1, 18-19)

 Mindenszentekkor azokra emlékezünk, akik előttünk éltek és átjutottak már oda, ahová mi még csak vágyódunk. Azokra emlékezünk, akik már révbe jutottak. Akik a mennyországnak benépesítik, hiszen az Úr mondta: „Atyám házában sok hely van.” (Jn 14,2) Összeköt bennünket a közös emberi sors: a boldogság utáni vágy, az életszentségre való meghívás, az élet küzdelmei és szenvedései. Amit azonban mi remélünk, az bennük már beteljesült. Mi reméljük az örök boldogságot, őket boldognak hívjuk. Mi egyre mélyebben felfedezzük életcélunk mélyebb értelmét: legyetek szentek, amint én is szent vagyok, de őket már szenteknek nevezzük. Mi küzdünk, szenvedünk és sokszor gyötrődünk, de ők már betöltötték a mértéket és átadták szenvedésüket Istennek. Olvassuk a Jelenések könyvében:

,,Kik ezek, akik hosszú fehér ruhába vannak öltözve, és honnan jöttek?' Azt mondtam neki: ,,Uram, te tudod!' Erre ő azt mondta nekem: ,,Ezek azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében.”

Fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében. Hogyan lehet a vérben bármit is fehérre mosni?

A lélekre más törvények vonatkoznak, mint a testre. Mert hogyan öltözteti fel az Úr a lelket?

„Ujjongó örömmel örülök az Úrban, lelkem ujjong az én Istenemben, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, s az igaz élet köntösébe burkolt, mint a vőlegényt, aki koszorút visel, és mint a menyasszonyt, aki ékszerekkel díszíti magát.” (Iz 61,10)

Szent Pál írja a rómaiaknak: „Itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból: üdvösségünk közelebb van, mint amikor hívők lettünk. ¹²Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. ¹³Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evés-ivásban és részegeskedésben, ne kicsapongásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben. ¹⁴Inkább öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen.” (Róm 13, 11-14)

A keresztény embernek Krisztust kell magára öltenie. Aki magára öltötte Krisztust, az magára öltötte az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. (vö. Kol. 3,12) Aki magára öltötte Krisztust, az tisztára mosta ruháját Krisztus vérében. „¹³Ha ugyanis a bakok és bikák vére meg az üsző hamva a tisztátalanokra hintve külsőleg tisztává teszi őket, ¹⁴mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől Krisztus vére, aki az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek, hogy az élő Istennek szolgáljunk.” (Zsid. 2,13-14)

Hallottátok, mit énekelnek a szentek a mennyben? ,,Ámen! Áldás és dicsőség, bölcsesség, hálaadás, tisztelet, hatalom és erősség a mi Istenünknek, örökkön-örökké! Ámen.” (Jel 7,12)

Viszont Istené az áldás és a dicsőség. Istené a bölcsesség a hatalom és az erő. Isten tiszteletreméltó és jóságos. Ezért nem tudja más énekelni a szentek énekét, csak aki Krisztust öltötte magára. Csak aki Isten szeretetének fényében sugárzik. Csak akit Isten felöltöztetett áldásával dicsőségével, bölcsességével, és hatalmával. Csak aki megvallotta hogy Isten nélkül ruhátlan, kitaszított és árva. Csak aki hagyta magát Istentől felöltöztetni. És aki megvallja most és mindörökké: Én Istenem, én mindenem. Ámen.

Csont Ede