„Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.” (Jel 3,20)
„Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: Békesség nektek!” (Jn 20,26)
Tudjuk, hogy Isten a végtelen szeretet. Csakhogy a mi elképzelésünk a végtelenről igencsak véges. Olykor azonban Isten betör a végtelenségével a mi végességünkbe. Ilyenkor nem szokott kopogtatni, mert tudja, hogy nem tudnánk neki ajtót nyitni. Ő a zárt ajtókon keresztül is be tud jönni. A mi lelkünk pedig kitágul és annak ellenére, hogy befogadóképessége mindig véges marad, a végtelennek az érzése megnövekedik benne.
Csont Ede
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése