„Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek.“ (Mt 25,33-36)
Az Úr mércéje az együttérző szív, melyből a jócselekedetek fakadnak. Érző szív – mit is jelent ez?
Gondold el a következő helyzetet: az osztályban két diáktársad négyest kap. Egyik barátod, a másikat viszont ki nem állhatod.
Hogyan viszonyulsz?
Az ellenszenves kudarcának bizonyára örülsz, úgy érzed, jogosan kapta a négyest, mert nem tanult, a múltkor is lemásolta valakitől a házi feladatot, ráadásul még henceg is tudásával, gúnyos, pökhendi és beképzelt. Úgy kell neki.
A barátodat viszont sajnálod, hiszen pechje volt, éppen nem készült, ami mindenkivel megesik, tudta a leckét, csak éppen összezavarodott. Meg hogyan fogja ezt elmondani otthon, hiszen szülei amúgy is nagyon szigorúak hozzá, most biztosan megbüntetik. Igazán nem érdemelte meg azt a négyest.
Hát ez a különbség az érző szív és a kőszív között.
„Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek.” (Ez 36,26)
Nem tudom, mennyire vagyok együttérző. Nem tudom, van-e érző szívem. Olykor úgy tűnik, mintha igen, mintha sikerülne megértenem másnak a szenvedését, kudarcát, nyomorúságát. Nagyon gyakran pedig úgy tűnik, hogy nincs. Csak magammal vagyok elfoglalva, és ha őszinte vagyok, be kell ismernem, hogy nem igazán érdekel a másik ember.
Azt tudom viszont, hogy vágyódom az érző szívre. És hiszem, hogy Isten hiteles vágyainkat beteljesíti.
Csont Ede
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése