Carlo Maria Martini

A következő cikk az olasz Corriere Della Sera-ban jelent meg szeptember elsején Carlo Maria Martini bíboros halálának alkalmából:

http://www.corriere.it/cronache/12_settembre_02/le-parole-ultima-intervista_cdb2993e-f50b-11e1-9f30-3ee01883d8dd.shtml

Angolul megtalálható kivonatosan a New York Times oldalán:

http://www.nytimes.com/2012/09/02/world/europe/cardinal-carlo-martini-criticized-church-soon-before-death.html?_r=3&ref=global-home

Az interjú magyar változata saját fordítás olaszból, ezért az esetleges stilisztikai és kifejezési hibákért előzetesen bocsánatot kérek.

Az Egyház 200 éves lemaradása

 Az utolsó interjú: „Miért nem mozdul meg, miért félünk?”

Georg Sporschill atya, az a jezsuita rendtársa, aki Jeruzsálemben az Esti beszélgetések keretében interjút készített vele és Federica Radice augusztus 8.-án találkoztak Martini bíborossal: «Egyfajta lelki testamentum. Martini bíboros elolvasta és jóváhagyta a szöveget.»

Hogyan látja az Egyház helyzetét?

Az Egyház Európában és Amerikában belefáradt a jólétbe. Kultúránk elévült, templomaink nagyok, szerzetesi házaink üresek és az Egyház bürokratikus gépezete túlnőtte magát, rítusaink és viseletünk pompázó. Vajon ezek a dolgok minket fejeznek ki? (…) A jólétnek súlya van. Olyanok vagyunk, mint a gazdag ifjú, aki szomorúan távozott, amikor Jézus őt hívta, hogy tanítványává tegye. Tudom, hogy nem tudunk egykönnyen elengedni mindent. Sokkal nehezebb viszont olyan embereket találnunk, akik szabadabbak és közelebb állnak felebarátjukhoz. Amilyenek Romero püspök, vagy a vértanú jezsuiták voltak El Salvador-ból. Hol vannak sorainkból a hősök, akiktől erőt meríthetünk? Semmilyen oknál fogva sem kellene őket korlátoznunk az intézmény kötelékeivel.

Ki segíthet az Egyházon manapság?

Karl Rahner atya szívesen használta a hamu alatt alvó parázs képét. Én a mai Egyházban annyi hamut látok a parázson, hogy gyakran elfog a tehetetlenség érzése. Hogyan lehetne felszabadítani a parazsat a hamu alól, hogy a szeretet lángja felloboghasson? Először is meg kell keresnünk ezeket a parazsakat. Hol vannak a nagyvonalú emberek, amilyen az irgalmas szamaritánus volt? Kinek van olyan hite, mint a római századosnak? Kik olyan lelkesek, mint Keresztelő Szent János? Kik annyira nyitottak az újra, mint Szent Pál? Kik olyan hűségesek, mint Mária Magdolna? Azt javasolom a Pápának és a püspököknek, hogy keressenek tizenkét soron kívüli embert a vezetői helyekre. Olyan embereket, akik közel állnak a legszegényebbekhez, akiket fiatalok vesznek körül, és akik új dolgokat tapasztalnak meg. Szükségünk van a tüzes lelkű emberekkel való szembesülésre, ahhoz, hogy a lélek mindenütt kiáradjon.

Milyen eszközöket javasol az Egyház fásultsága ellen?

Három nagyon erős eszközt javasolok. Az első a megtérés: az Egyháznak be kell ismernie a saját hibáit és a radikális megváltozás útján kell járnia, kezdve a Pápán és a püspökökön. A pedofília botrányai arra ösztönöznek, hogy a megtérés útját járjuk. A szexualitást érintő kérdések és mindazok a témák, amelyek a testiségre vonatkoznak, példák erre. Ezek mindenki számára fontosak és gyakran akár túl fontosak. Fel kell tennünk a kérdést, vajon az emberek figyelnek-e egyáltalán az Egyháznak a szexualitásra vonatkozó útmutatásaira. Vajon az Egyház ebben a kérdéskörben még mindig tekintély, vagy a média karikatúrája? A második az Isten Igéje. A II Vatikáni Zsinat visszaadta a Szentírást a katolikusoknak. (…) Csak az tartozhat azoknak a csoportjába, akik hozzájárulnak az Egyház megújulásához, aki a szívében felfogja ezt az Igét, és személyes kérdéseire helyes döntésekkel tud válaszolni. Isten Igéje egyszerű és egy olyan szívet keres társnak, amely Őt hallgatja. (…) Sem a klérus, sem az egyházjog nem helyettesíthetik az ember bensőségességét. Minden külső szabály, a törvények, a dogmák arra szolgálnak, hogy a belső hangot tisztázzák és segítsenek a lelkek megkülönböztetésében. Kinek vannak rendelve a szentségek? Ezek a gyógyulás harmadik eszköze. A szentségek nem a fegyelem eszközei, hanem segítséget jelentenek az embereknek zarándoklásuk idejére és életük megpróbáltatásaiban. Kiszolgáltatjuk a szentségeket azoknak az embereknek, akiknek megújult erőre van szükségük? Gondolok az elváltakra és az újraházasodott párokra, a kiegészült családokra. Ezek külön védelemre szorulnak. Az Egyház tartja a házasság felbonthatatlanságát. Az egy kegyelem, ha egy házasság és egy család sikeresek (…) Az Egyháznak a magatartása a kiegészült családokkal szemben meghatározza a gyermekek viszonyulását az Egyházhoz. Egy asszonyt elhagyott a férje és most talál egy társat, aki gondoskodik róla és három gyermekéről. A második szerelem sikeres. Ha ezt a családot megkülönböztetik, nem csak az anyát zárják ki, de a gyermekeket is. Ha a szülők az Egyházon kívülinek érzik magukat és nem érzik támogatását, az Egyház el fogja veszíteni a jövendő nemzedéket. A szentáldozás előtt így imádkozunk: „Uram, nem vagyok méltó…” A szeretet kegyelem. A szeretet ajándék. Azt a kérdést, hogy az elváltak áldozhatnak-e, meg kell fordítani. Hogyan siethet az Egyház a szentség erejével azoknak a segítségére, akik bonyolult családi helyzetben élnek?

Ön személyesen mivel foglalkozik?

Az Egyház lemaradt 200 évvel. Miért nem mozdul meg? Félünk? Félelem van a bátorság helyett? Mindenképpen a hit az Egyház alapja. A hit, a bizalom, a bátorság. Én idős és beteg vagyok, és a másoktól kapott segítségtől függök. A körülöttem levő jó emberek éreztetik velem a szeretetet. Ez a szeretet erősebb a bizalmatlanság érzésénél, amit olykor az európai Egyházzal kapcsolatosan érzek. Csak a szeretet győzi le a fásultságot. Isten a szeretet. Nekem is van egy kérdésem számodra: te mit tehetsz az Egyházért?